Foglald le magad
Reggelizek, közben kibámulok az ablakon. Közelünkben 1 iskola, annak látom ilyenkor bandázó kamaszait. Kiülnek a lépcsőre - suliba menet - durvábbnál durvább ruhában, dohányoznak és isznak. Aztán nekiindulnak, felemelik a földről az eldobott könyveiket, és besorolnak a becsöngetés hangját követő társaikhoz. Iskolába mennek.
Meg kéne írni 1 újabb cikket, de nincs hozzá hangulatom, akkor menjünk sétálni, de esik az eső. Üljek be 1 helyre, magamban nincs kedvem, mozi - most épp nem adják azt a filmet. Túl sok az időm, amivel lenne mit kezdenem, de nem kezdek semmit vele, így hirtelen kevés lesz, elfolyik.
Ez a kisebb gond. A nagyobb ott jön, hogy az, amit meg akartam csinálni, vagy valamilyen szinten kényszerítő erőkét hat rám, annak az el nem végzése folyton ott kísért a hátamban. Mint 1 apró hajszál, amit nem tudok kivenni a fordászkodás után a pulcsiból. Csiklandoz, idegesít, de csak éppen annyira, hogy lusta legyek hagyni. Sok az időm, basszus, több jut gondolkodni.
Gondolkodni vagy türemkedni, mert ezt inkább annak nevezném. A gondolataim csak úgy tódulnak befelé az általam hagyott résen: holnap fölkelni, rendet rakni, 3 embert felhívni, ezt is elfelejtettem, pénzt kivenni, de mekkora összeget is, 2 nap múlva mozi, biztos megint esni fog, esernyőt vinni, barátomat felhívni ...
És így tovább. Még nagyobb része negatív, éppen a munka közben, amikor marhára nem kéne, és még ehhez jön a meg nem csinált feladatok nyomása. Túl sok időm van.
Időszakból már azt is átéltem, amikor fizikai munkát végeztem. Árut kipakolni, embereket elirányítgatni, megtervezni a polcrendszert, stb. stb. Folyton csak csend és 1 kis magány nélkül, időm nem volt. Kevés időm volt.
Ez a 2 véglet, mint kos azt mondják a végletek embere vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy nem kéne magadnak időt hagyni. Gondolatok kiszorít, ha van 1 kis időd, elhesegetni a sok negatívumot, de nem tétlenkedni, hanem tenni.
Emlékszem gyerekkoromban minket sem fogtak be sűrűn. Igaz, nagyrészt volt mit csinálnunk, szétsportoltuk az agyunk vagy éppen olvastunk vagy mittudomén, de a legrosszabbak a társaság-feladat nélküli órák és napok voltak. Ebben a közegben, ilyen helyzetben én is a konyhám ablakából látható diákság sorsára jutok.
Most pl. írok, és nincs időm máson agyalni. Ennek már 3 napja, és megjavult az eredményem. Elégedettebb vagyok magammal, mert egyből látom a feladatok végeztével az eredményt. A hajszál is eltűnt a pulcsimból, láthatatlanul, amitől oda tudok figyelni a mindennapi munkámra. Ez az alapja a magabiztos útnak: cselekszem, ezért tudom, hogy képes vagyok cselekedni; eredményeim vannak, mert cselekszem; hiszek magamba, mert eredményeim vannak; motivációm van, mert hiszek magamban; feladatom van, mert motivációm van; cselekszem, mert motivációm van.
Kapcsolódó írások
Az idő alakulása http://munkastilus.blog.hu/2008/04/23/p433825
Evés közben jön meg az étvágy http://munkastilus.blog.hu/2008/04/17/p430697
Belső világunk http://munkastilus.blog.hu/2008/04/17/p430668
Látókörtágítás
Elhavazva http://sorskovacs.egyetemiblog.hu/elhavazva/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Németh Krisztina 2008.09.11. 09:51:54
Németh Krisztina 2008.11.14. 20:26:37