HTML

munkastílus

sokat dolgozunk, talán túlzásba visszük, de akkor is csináljuk. ha így alakult, akkor legalább - találjunk örömet és boldogságot - találjuk ki hogyan hozhatjuk ki belőle a legtöbbet - találjunk 1 stílust.

2008.04.17. 22:13 munkastílus

Evés közben jön meg az étvágy

Amikor nincs ihlet

Leülök, mert eldöntöttem, de nem jön semmi. Hiába bámulom a képernyőt, valahogy nem haladnak a dolgok előre. Még kedvem sincs belekezdeni, de szerencsére ez most már a 2. gépelt sorom ebben az állapotban, címmel 3. Miért ez a hablaty ?

Van 1 olyan tréning, nevezzük ennek, ami a kreativitást feljesztei. Főleg művészek szoktak jelentkezni rá, írók, színészek, filmesvilág. Annyi a lényeg, hogy ír az ember. Kiírja mindazt, ami benne van, ezáltal megszabadítja a fejét a gondolataitól, melyek nem hagynak újakat számára. Egy időben nagyon szerettem csinálni, reggelente. Minden felkelésnél elő a papírt és tollat, és addig nem tettem le, amíg minimum 2 oldal nem volt, de gyakran nem álltam meg 10nél. Tele volt hülyébbnél hülyébb mondatokkal, de az érdekessége a következő.

Én ezeket eltettem, s 1 idő után (mondjuk 1/2 év) előszedtem. És a sok firka között bizony akadt olyan mondat, ami a múltbeli godjaimat segített megoldani vagy pedig a jelenlegieknél mutatott 1 igen jó megoldást. És mind olyam, ami az elővételnél eszembe sem jutott volna.

Megintcsak reggel, ma 1 kicsit borongósan indult a nap, de leglább kisüt 1 percre. Beülök, gép bekapcs, dolgozni kezdek. Bejön kollégám, s rögvest kitör belőle: "Annyira nincs ma kedvem dolgozni." - ezzel nincs is semmi baj, van ez így néha. Az ember összeszorítja a fogát, és csinál. Piszkálja, húzza-vonja, csinálja. Vagy beindul vagy hagyja a fenébe az egészet, és valami másba kezd.

Ilyenkor bezzeg eszébe jut az embernek a sok mondás
- evés közben jön meg az étvágy,
- aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli, tudom, nem ilyen értelmű, de itt is megállja helyét. Kis lépésekkel előre, ez visz minket.

Jó 6 éve is megvolt már, hogy ezt hallottam: ha csinálod, ha nem, az idő akkor is eltelik. Ez akkor idegesített. Felelőtlen és felhőtlen kamaszkoromat éltem. Föl sem fogtam, hogy mi az, hogy az idő eltelik. Most már tudom. 6 év telt el. Én akkor kezdtem el valamit, s néhány év múlva otthagytam. Kellő időt adtam a dolognak - úgy éreztem. Helyette csináltam mást. Aki ottmaradt, annak virágzó üzlete van. Ő erre szánta az idejét.

Ha csinálok valamit, ha nem, az idő akkor is eltelik. Átmentem az iroda 1 másik helyiségébe, ott folytattam a munkám, ahol abbahagytam. Szerda van, bele kellett húznom, mert elmaradtam az ütemtervtől. Beszélgettünk, viccelődtünk a kollégával, de közben mindketten csináltuk a dolgunkat. Még teafőzésre, és az új kollégánők fényképeinek tanulmányozásra is jutott időnk. Mondom, közben dolgoztunk, én behoztam 2 napot, ő hozta a foráját. Fegyelmezetten 5 perc munka, fél perc pihi.

Csináltam valamit, haladtam, belejöttem. Nézd meg, most hol tartok, hanyadik bekezdés ? Fog össze, 1 lépés, 2 lépés ... jó munkát !

Látókörtágítás
Kis lépés egy embernek, hatalmas lépés ... (a Holdraszállásról) http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9908/kislepes/kislps.htm
Nem akartam negatívat, de ha ez kell a magyarnak ?! A depresszióról http://www.depresszio.hu/reszletes.php?id=150
Vers Megtenni, amit lehet http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=65605

1 komment

Címkék: most ihlet evés közben jön meg az étvágy cselekedj most cselekedni


A bejegyzés trackback címe:

https://munkastilus.blog.hu/api/trackback/id/tr50430697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lolita999 2009.02.28. 21:58:48

A blog elején olvastam, hogy reggelente jegyzeteltél:)
A volt (egyik) tanárom ajánlott egy könyvet; "A művész útja" volt a címe, ott olvastam először a reggeli jegyzetelésről. Az nagyon hatékony tud lenni, bár nekem az esti jobban "bejön". De elég nehéz feladat reggelente összeszedni a gondolataidat, és még le is írni. Elismerésem. (Én örülök, ha reggel eljutok a kávémig.) Szóval abban a könyvben voltak okosságok, látszatra semmiségek, de az apróságokon múlnak a nagy dolgok is. Azt a könyvet nem felejtettem el.
Neked mondtak már olyat, hogy :" félsz a sikertől?" Ez a tanárom mondta, akkor ezen megsértődtem. De azóta beláttam, igaza volt. Eltértem a témától, de most annyi gondolat jött össze, hogy muszáj kiírnom magamból. Valaki kommentelhetne még!!!
süti beállítások módosítása