Kolléga és kolléga
"Hogy is hívják ? Aha, szép leányzó." Na ne szivass, csak kollégák vagyunk. Igen. Beszélgettünk, kifújtuk a pénteki gőzt, és akkor mi van ezen olyan rendkívüli ?
Az emberek, néha még a közelink is, egyből arra gondol, hogy ellenkező neműek között nem lehet más kapcsolat, csak sexen alapuló. Ez talán örök kérdés marad, hogy egyáltalán lehet-e. Ami engem igazából érdekel vagy foglalkoztat, hogy nem lehet.
Ha a saját oldalamról nézem, akkor kikezdek a saját versenytársammal. Mert tulajdonképpen ő még a versenytársam. Ha pl. könyvelő vagy valami irodai asszisztens lenne, akkor is necces a dolog, de akkor nincs vetélkedés közöttünk. Dehát úgy alakult, hogy ugyanazt csináljuk. Most nekem megy jobban, holnap meg neki. Amíg mindkettőnknek jól megy, addig nincs gond, csak mi van, ha mégse. Szóval ez 1 erős szempont.
Az Ő oldaláról nézve ez még veszélyesebb. Egy nőnek - ha akarod, ha nem, akkor is ez a helyzet - tartania kell magát. Legalábbis ezt várják el tőle. Igen, ez azt jelenti, hogy bármennyire vagyok Superman (de jó ezt kimondani, és közben szerény is), akkor is az ő gyengeségének fogják betudni a dolgot.
Aztán vehetjük azt is alapul, hogy mennyire tudnánk megegyezni. 1 rontott reggel, és nem tudsz elmenekülni az asszonytól. Ott van, egész nap figyel, és még a gémkapcsot is utánad dobja.
Végére hagytam az előnyöket. Ha belegondolok, hogy szerencsétlenebb társaim mennyi időt töltenek az irodában. Én sem keveset, de az ő 12 órájukkal szemben még mindig light-os vagyok. Még nekem sincs gyakran kedvem kimenni az emberek közzé, ahol amúgy is magányos vagyok. Pedig ott ülhet életem legjobb nője, de ha nem hederít rám, mintha ott sem lennék, akkor felőlem akár a másik kontinensen is lehet.
A népszerű cikkek ellenére - amik a munkahelyi légkör oldottságát hangsúlyozzák a kapcsolatokkal - azért nem igazán szereti egyik munkaadó sem, ha az iroda szerelmi fészekké válik. Vékony jég ugyanis, hogy éppen milyen passzban találod a párocskát. Elkerülhetetlen a balhé, és 1 kifejezetten kihűtött töltöttkáposzta (1 elrontott párkapcsolat), hogy a fenébe melegíthető fel (hogy lesz ebből együttműködő kollektíva).
Persze, mindennek ellenére azért ilyen okos az ember, mert már megégette magát, ugye ... ?
Látókörtágítás
A munkahelyi kapcsolat hátulütői http://hvg.hu/karrier/20070205_munakhelyikapcsolat/page2.aspx
Együtt, irodában és ágyban http://www.nlcafe.hu/legyunk_sikeresek/20060522/egyutt_irodaban_es_agyban/
Közönséges irodai randevúk http://epa.oszk.hu/00800/00804/00277/39946.html
A főnök csajának remek a feneke http://velvet.hu/szex/munka080214/

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Németh Krisztina 2008.10.07. 14:06:15
Csak az a legrosszabb, ha a TÖKÉLETES jön velem szembe a munkahelyen. Ilyen az életben, ha egyszer adódik. Intelligens, nagy tudású, és tetőtől talpig oda+vissza vagy érte, közben tudod, hogy SOHA nem történhet semmi köztetek. Ez a katasztrófa.
De csodálatos is, mert találkoztál VELE.
Lolita999 2009.02.20. 15:59:16
munkastílus 2009.02.21. 00:08:29